Szentlélek templom, Győr


– Horvát zarándokok templomunkban

 Meghívás hálaadásra!

Segítséget kérni nem mindig könnyű, de köszönetet mondani a kapott javakért nemes dolog. 25 éve, június 6-án lett felszentelve a győri Szentlélek templom. Templomunk felépítésében rendkívüli segítséget kaptunk a kismartoni egyházmegye főpásztorától, Dr. Stefán Lászlótól és horvát ajkú híveitől.

 

Nem kevésbé álltak mellénk a győri egyházmegye hívei, közülük különösen is kiemelném a horvát anyanyelvűeket. A jelenlegi kismartoni püspök, Dr. Egidijus ®ivković, a szentelésen még mint diakónus volt jelen, de hamarosan őt is pappá szentelték, így ő is ezüstjubileumos, mint a mi templomunk. Meghívásunknak örömmel tett eleget, hogy

 

2012. szeptember 23-án a fél 11-es szentmisén

 

ezen két évfordulót együtt ünnepeljük és köszönjük meg a Szentlélek Úristennek a templomunkon keresztül ránk és sokakra árasztott kegyelmét.

 

A hálaadásra szeretettel meghívjuk a burgenlandi, a szlovákiai, és az itthoni horvát községek híveit, valamint a közösségeikből a szétszórtságban élő testvéreinket. Ehhez kérnénk mindenki segítségét, hogy meghívásunkat továbbítsa rokoni, ismeretségi körében.

 

A szentmisét követően a téti fúvószenekar kíséretében közösen átvonulunk az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontba, a templom elsőszülött gyermekébe, ahol a különböző egyházközségek tambura játéka mellett fogyasztjuk el az egyszerű, egytál étel ebédet. Néhány együttes már jelezte fellépési szándékát a megadott címen, de még szívesen várjuk a jelentkezéseket. A műsort a győrújbaráti Csobolyó táncegyüttes szülői csoportja színesíti, majd 13:30-tól templomunk gitár együttesei főként taizei énekekkel hangolnak rá bennünket a 14.00-kor kezdődő rövid szentségimádásunkra, melyet Mogyorósi Márk kópházi születésű újmisés, kapuvári segédlelkész vezet, a végén pedig újmisés áldásban részesíti a jelenlevőket.

 

„Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel. 4,20) Valóban, amint az apostolok szívét eltöltötte az öröm, hogy másoknak mennyit adhattak a krisztusi ajándékból, Úgy szeretnénk mi is veletek megosztani 25 év kegyelmi ajándékait, és értük veletek együtt köszönetet mondani az Úrnak.

 

Bízom abban, hogy - ahogyan annak idején csodálatos összefogással és példaadó áldozatkészséggel oly sokan tanúságot tettek hitükről - most a Hit évének küszöbén közös imánk, hálaadásunk és az egymással való testvéri találkozás ereje igazi lelki megújulás gyümölcsét hozza sokak számára.

Meghívásomat megismételve híveimmel mindenkit szeretettel várunk:

 

 

Benkovich Ferenc

plébános


Győr, 2012. augusztus 23. 

Jelentkezési cím:
Szentlélek Plébánia (9024 Győr, Szentlélek tér 1.)
Telefonszám: +36 96 419-588; Mobil: +36 20 362 99 02; e-mail:benf@szentl.t-online.hu












Misék rendje

 

Hétköznap: 18.00

Szombat:    18.00

Vasárnap:

         7.00, 8.30, 10.30

                       és  17.00

 



vetítő